A fegyveres múltamról
Sokan beszélnek mostanában a fegyveres múltamról. De információk híján kevesen tudják, hogy valójában mi és hogyan történt, ezért vagy találgatnak, vagy téves következtetésekre jutnak.
Rosszabb esetben SZÁNDÉKOSAN HAZUDNAK RÓLAM.
Nekik segítek most azzal, hogy röviden leírom, hogy mi miért és hogyan történt valójában.
.
Mivel az egész életem arról szól, hogy arra készítenek fel (az égiek meg a földi segítőik), ami most fog következni, (és ez a felkészítés, felkészülés most is folyik) ezért a fegyveres múltam is ennek jegyében zajlott. És nem azzal kezdődött, hogy felvettek a katonai főiskola határőr szakára. Hanem azzal, hogy a nagyapám hídőr volt Hercegszántón, az országhatártól 1-2 kilométerre. És én rendszeresen ott nyaraltam, és 10 éves koromtól megéltem azt, amit más csak olvasott a Tüskevárban. Kiegészítve azzal, hogy ez a 60-as évek jugoszláv határa mellett zajlott, helyenként a határvízen horgászva.
A következő, ami előzménye volt a fegyveres múltamnak, az két dolog volt. A szülőfalumban, Vaskúton egy nagyon jó MHSZ klub működött. Itt tanultam meg lőni. Előbb légpuskával, majd kispuskával. Külön köszönet érte Takács Janinak és Sipőczné Szirovicza Pirinek. Meg Mázsár Zolinak és Csizmadia Lacinak. Aztán a tanulmányi versenyeken minden tantárgyban én lettem a 2. (minden tantárgyból más volt jobb) viszont elkezdtem nyerni a futóversenyeket. Előbb járási, majd megyei szinten. És ez folytatódott a középiskolában. Ahol „véletlenül” a szakközépiskola helyett a gimi francia szakára kerültem. (Ha nem így történik, sose jutottam volna ki 20 év múlva Kambodzsába ENSZ békefenntartónak). Itt Jávorka Géza tanár úr vette észre, hogy futni is tudok meg lőni is, így nyertem néhány honvédelmi versenyt is.
3. után már egyértelműen testnevelő tanár akartam lenni, és készültem a TF-re. (Ez egy külön történet, de erre most nincs idő.) A biológia tanárnőm jóvoltából eggyel kevesebb pontot vittem, mint kellett volna. És hiába szereztem a felvételin ugyanannyi pontot, mint a többiek, csak Szegedre, a tanárképzőre vettek fel. Oda meg nem mentem el, mert én TF-es akartam lenni, és nem volt, aki elmondja, hogy így is testnevelő tanár lehettem volna. Így lettem fényképész, és maradtam a falumban. Ahol egyszerre voltam atléta meg focista, néptáncos, fotószakkör vezető, meg ifjúsági klubvezető. Meg a helyi KISZ szervezet sportfelelőse.
Aztán a következő felvételikor megint nem vettek föl, de mehettem volna helyette Leningrádba katonai testnevelőnek. De nem tetszett se a hideg, se a katonásdi. (Főleg az akkori szovjet módra)
Aztán a következő felvételi előtt volt osztályfőnököm rábeszélt, hogy jelentkezzek itthon katonai testnevelőnek. Ide gond nélkül felvettek. És amikor a 3. felvételin gerelyhajítás közben részleges vállszalag-szakadásom lett, és fel kellett adnom a felvételi folytatását, már tudtam, hogy csak katonatisztként lehetek testnevelő tanár. És akkor keresett meg a helyi határőrparancsnok, és elintézte, hogy ne lövész legyek, hanem határőr. Mert ők pedagógus diplomát is adnak.
Meg lakást is, mert ekkor már ez is fontos volt. Így vonultam be határőrnek Szentendrére, 1980-ban.
A főiskolás évek megint külön történet. Ide annyi fér, hogy mire magamhoz tértem, addigra Cserhalmi Pál és Dsupin Ottó segítségével, Paku Józsi, Szántó Feri meg Papp Karcsi támogatásával a határőr tanszék és a főiskola KISZ-bizottság sportfelelőse lettem. Ekkor már versenyszerűen lőttem. A legendás Deák Józsi bácsi volt az edzőm. És akkor beindult a szekér. Előbb a lövészek és a tisztek előtt egyéni főiskola lőbajnok lettem pisztollyal, majd velük csapatban hadseregbajnok gépkarabéllyal. Az igazi kedvencem a párbaj lövészet volt, abban szinte verhetetlen voltam. Amikor másodszor is főiskola bajnok lettem, az új parancsnok-helyettes kihívott egy versenyre. Mindketten 50-et lőttünk. Csak nekem 3 belső tízesem volt, neki meg csak kettő. És utána mindig nyitva volt az ajtaja, ha sportügyben valamit kérnem kellett tőle. A határőr tanszékkel elindultunk a BM bajnokságokon is. Hatalmas történetek, örök emlékek. (Ide több megint nem fér). Ekkor már elintéztem, hogy a sportolók reggeli torna idején melegítőben edzhettek, délután állandó kilépőnk volt a terepfutást gyakorolni. Tehát a főiskolás éveimet a sportnak szenteltem.
A szakma leginkább csapatgyakorlatokon érdekelt. Szerencsére ott is elkerültem a vaddisznó parancsnokokat (ma már tudom, hogy az égiek segítségével), 3. évben már a 4. éves hallgatók feladatait végeztem a gyakorlatokon. A mucki parancsnok nagyon szerette volna, ha végzés után oda kerülök. Nekem is tetszett volna a soproni hegy tetején dolgozni. De mivel velem akartak kiszúrni a soproniak, (mert kellet a helyem egy ezredes fiának), jót tettek velem, amikor Muck helyett Bucsura kerültem. (Mindig jól járok, amikor ártani akarnak.. ..)
Még főiskolásként olyan tapasztalatot szereztem, mint akkor kevesen. '84-ben határnyiladék tisztítás közben kevesen pálinkáztak Ausztriában osztrák finánccal… 
Szóval ki kell ábrándítsam azokat is, akik bunkó katonatisztnek akarnak láttatni, meg azokat is, akik valamilyen titkosszolgálati múltat akarnak a nyakamba varrni. Egyik se igaz.
Sose voltam az a kemény katonás tiszt. Ha lett volna olyan, hogy rossz rendőr-jó rendőr szerep, akkor én az utóbbit kaptam volna. De ilyen se volt. A szakdolgozatomat se a szakmából írtam, hanem pedagógiából. Így végzés után – fiatal házasként – Bucsun kezdtem határőrtiszti pályafutásomat.
Hamar ismertek lettünk a parancsnokságon meg a lakosság körében is. Szép időszak volt, amit más 5 év alatt tapasztal meg, azon egy év alatt keresztülmentem. Szakmailag sikeres határsértő elfogások, ugyanilyen „csontnélküli” határsértő „győzelem”, külföldre szökés, na meg vigaszként sportsikerek. Egy évvel később már én is, meg a feleségem is a kerületnél dolgoztunk. Ilyen hamar korábban senki nem került be a törzsbe. (Mint ahogy 10 év múlva elsőként lettem őrnagy és osztályvezető az évfolyamból, megelőzve a kiválóan végzett saját kiképzőmet - a későbbi országos rendőr főkapitányt - vagy több későbbi igazgatót, megyei főkapitányt.) De ez már a következő 20 év története.
A pályafutásom két részre szoktam osztani. Amíg osztályvezető lettem és amíg az voltam. Ha soron kívül nem léptették elő a fiatal tisztet, akkor 15 év alatt lett hadnagyból őrnagy. Én 9 év 5 hónap után lettem őrnagy és osztályvezető. És ebben megint külön történet a kerületnél végzett munka, az egyetem - meg közben a rendszerváltás és a tudományos munkám kezdete, meg a spirituális ébredésem. És végül zárásként Kambodzsa, meg a hazaérkezés után a nagy „átrendeződés”, ami végén nem Szombathelyen vagy Nagykanizsán lettem osztályvezető, hanem Körmenden, a Határőrség első szakiskolájában „tanszékvezető”. Így az érettségi után 17 évvel nem testnevelő tanár lettem egy középiskolában, hanem másik 10 tanár mellett egy 4 fős testnevelési szakcsoport irányítása is hozzám tartozott. Végre taníthattam, ráadásul lőkiképzést és testnevelést is, és szervezhettem országos sportversenyeket is.
Akinek volt türelme eddig végigolvasni, az láthatja, hogy sem a titkosszolgálatokkal nem volt semmi kapcsolatom (azon kívül, hogy az elhárítókkal alkottunk egy pisztolycsapatot) sem bunkó vezető nem voltam. Ez utóbbiról annyit, hogy minden volt beosztottamat meg lehet kérdezni, itt a net segítségével, minden volt kollégámat, azt az 5-6 ezer sorkatonát, akik 85-88 között megfordultak a kerületnél és emlékeznek rám, és azt a majd 5 ezer ma már rendőr tiszthelyettest, akiket az én szakcsoportom tanított meg lőni, hogy megvédje az életét, ha szükség lenne rá.
És a legfontosabbat megint nincs hely említeni, hogy hogyan lettem nyugdíjas. Mert az is egy külön történet, hogy engem az Orbán-Pintér, meg a Gyurcsány-Lamperth páros is nyugdíjba helyezett. Egy megnyert munkaügyi per után.
Vagyis én már 2005-ben pontosan tudtam, hogy „ezek” mind ugyanazok…
Tehát szándékosan nem azt idézik a fegyveres múltamból, ami igazán fontos.
Nem idézik a rendszerváltás idején zajlott vitáimat a kollégáimmal. Nem idézik az írásaimat. Pedig sokan meglepődnének, ha kiderülne, hogy a rendőrség mai oktatási rendszere pont olyan, amilyennek 2002-ben leírtam, hogy milyennek kellene lennie.
És nem idézik azt se, hogy a Katonai és Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után Nemzetvédelmi Egyetemet és jogi egyetemet is végeztem. Vagyis nem egyszerűen nyugdíjas katona/rendőr-tiszt vagyok, hanem egy magasan képzett katonai „vezető” voltam.
Vagyis minden tudásom megvan ahhoz, hogy akár egy 10-30 ezres fegyveres szervezetet vezessek….
Tehát akik hátrányként akarják feltüntetni a fegyveres szerveknél töltött múltamat, és másnak akarnak beállítani, mint aki valójában vagyok, azoknak üzenem, hogy nagyot fognak csalódni, ha itt nem BÉKÉS átmenet lesz, hanem polgárháború, és kiderül, hogy ki is vagyok valójában és mit tudok…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés